Kirándulások Cipruson, magyar idegenvezetéssel
Troodosz-hegység – Kykkos-kolostor:
Első megállónk a világörökség részeként nyilvánított Szent Nicolaus Templom, ahol megcsodálhatjuk a XI. századi freskókat. Ezt követően hangulatos séta a többszázéves épületeiről híres Kakopetria falvacska macskaköves utcáin. Rövid utazás után meglátogatjuk Makariosz érsek-elnök sírját, ahol a kilátóból gyönyörű kilátás nyílik a környező háborítatlan hegyvidékre. Ezután megérkezünk a Kykkos-kolostorba, amely a sziget és a görög ortodox egyház leggazdagabb kolostora. Ezután kis szabadidőnk lesz sétára, ebédelésre. Visszautazás kis falvakon keresztül.
Kyrenia- Szent Hilaron Kastély- Bellapaisz Apátság:
Egésznapos programunk során a török-ciprusi részen (útlevél szükséges) található nevezetességeket keressük fel. Első megállónk a Szent Hilarion Kastély. Az itt található várrendszer és több mint ezeréves templom és kolostor romjait tekintjük meg. Következő megállónk a Belapais falucskában található gótikus stílusú, római katolikus apátság. Emellett az apátság mellett található Lawrence Durell könyvében említett „lustaság fája” is. Ezután utunk Kyreniába vezet, a középkori kikötővárosba, ahol először a kikötőt uraló, szabálytalan alaprajzú várat tekintjük meg, majd ellátogatunk a múzeumba, ahol a világ egyik legrégebbi hajóroncsát őrzik. Ezután szabadidőt biztosítunk a kikötőben.
Troodos Jeep Safari
Utunkat szaggatott dombok és völgyek között kezdjük, majd a Troodos-hegység felé folytatjuk, miközben frissítőért megállunk Omodhos falvacskában. A Tselfos folyó mentén haladva gyönyörködhetünk a természet szépségében. Következő megállóhelyünk a bizánci stílusú Kykkos-kolostor, ahol megtekinthetjük Szűz Mária ikonját, amelyet Szent Lukács festett a híres aranyleveles mozaikokkal együtt. Továbbhaladva megállunk egy hangulatos tavernánál ahol a romantikus környezetben fogyaszthatjuk el a hagyományos ciprusi ételeket. Ebédet követően Platres felé továbbhaladva elérjük a látványos Caledonia-vízeséseket. Utolsó megállónk Lania, egy hangulatos kis hegyi falucska, egyike a Commandaria bort készítő falvaknak, ahol megkóstolhatjuk a híres bort.
Ostrich Farm safari
Első megállónk a Yermasoyia-duzzasztógát, csendes, nyugodt, festői táj. Továbbmegyünk Arakapasba, az “álmos” faluba, ahol kávézunk. Ezután Fikadouba megyünk. A falu műemléknek van nyilvánítva, és féltve őrzik annak famunkáit és népies építészeti stílusát. Megérkezünk az Ostrich Farmhoz. Használják ki egy ingyenes vonatozás lehetőségét a farmon belül, majd élvezzék a jellegzetes ebédet borral. Szabadidő pihenésre. Innen Tamasos-ba megyünk, amely az ősi Ciprus gazdag városa volt, rézbányáiról vált híressé. Ásatások hozták felszínre a királyi sírokat és a rézművesek műhelyeit. Magunk mögött hagyva Tamasost, a Machairas kolostor felé vesszük az irányt, ahol a legenda szerint egy barlangban találtak egy kést és Szűz Mária ikonját egymás mellett. Kirándulásunk utolsó állomása Lefkara, a csipke és ezüstkészítés központja, hangulatos falvacska.
Ezt a túrát elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni és felfedezni az igazi ciprusi hangulatot. Az út során görög és török ciprusi, többnyire elhagyatott falvakon utazunk keresztül. Narancsligetekkel szegélyezett utakon jutunk el egy szamárfarmra, ahonnan gyönyörű vidékeket járhatunk be szamárháton, míg elérkezünk az elhagyatott XIII. századi Cyndi-monostorhoz, amelyet az UNESCO állított helyre. 1997- ben a monostort felterjesztették az EUROPA NOSTRA díjra, és elismerték, mint a Világörökség részét. Erre a végtelenül nyugalmas helyre érve lehetőség nyílik megkóstolni a helyi gyümölcsöket, és pihenésre is marad idő. Szamárháton indulunk vissza a farmra, ahol egy hagyományos ebéddel várnak minket, amelyhez helyi bort, zivaniát, a gyerekeknek pedig üdítőt szolgálnak fel. Ebéd után lehetőség adódik, hogy táncoljunk az “Argonaftis Szamár Farm” csapat tagjaival, akik gondoskodni fognak a szórakozásunkról. A túra során olyan felejthetetlen élményben lehet részük, amit nem szabad kihagyni!
Észak-ciprusi kirándulás
Ciprus Európai uniós csatlakozásával ismét biztonságos alkalom nyílik, hogy Ciprus északi törökök lakta vidékének látnivalóit is megtekintsük, és megvizsgáljuk az utolsó megosztott európai főváros mind a két, – török és a görög ciprusiak által lakott – oldalát. Ezen a napon a velünk tartó utazók egy nap alatt megtekinthetik Nicosia görög és a török oldalának nevezetességeit. Reggeli után busszal jutunk el Nicosiába, ahol a görög oldalon található Woolworth kilátótoronyból áttekintünk az északi Nicosia házaira és városképére. Ezután átmegyünk a várost kettészelő határon, keresztezzük a “zöld vonalat”. Elfelejtett idők meseszép tájképe tárul elénk a St. Hiallrion kilátóból, ahol kellemes kávé kíséretében fényképet készíthetünk Észak-Ciprus csodálatos tájvidékéről. Tovább haladva megtekintjük a Bellapais kolostort, ahol nem csak a kolostor, de a környék természeti szépsége is lenyűgöző. Itt fogyasztjuk el ebédünket is. Ebéd után tovább haladva a Pentadaktilos hegység lábánál találjuk Kyrenia nagy múltú városát. A Kyrenia erőd ölelő védelmében a város kikötőjét szemlélhetjük meg. A parton sétálgatva gyönyörködhetünk ennek a régi városrésznek a szépségében, kis utcák jellegzetes házai között kalandozhatunk, valamint hangulatos kávézókba térhetünk be egy italra, megpihenni. Felhívjuk minden résztvevő figyelmét, hogy Észak-Ciprusba csak 6 hónapig érvényes útlevéllel lehet átmenni. Észak-Ciprusra magyar állampolgároknak vízum nem szükséges.
Félnapos Nicosia városnézés:
Lefkara, - az ezüst és csipkekészítéséről híres falu - érintésével érkezünk a világ utolsó megosztott fővárosába, Nicosiába. Itt buszos városnézés következik, láthatjuk a „Zöld vonal” egy részét, amely 1963 óra kettéválasztja a fővárost. Elhaladunk a Velencei Fal mentén, amely az óvárost és az új városrészt választja el. Megtekintjük a Szent János Katedrálist, majd rövid séta a belváros hangulatos sikátoraiban. Opcionálisan átsétálhatunk Nicosia északi a törökök által megszállt részére (útlevél szükséges). Következő állomásunk a csodálatos Szent Szófia katedrális (ma Selimiye mecset), majd séta és idegenvezetés a Büyük Han karavánszerájban. Ezt követően kb. 2 órás szabadidőt biztosítunk étkezésre, vásárlásra és a város egyéni felfedezésére.
Akamas Jeep Safari
Fedezze fel Akamas misztikus területét. Amint megérkezünk a területre, látni fogják, hogy ez a rész évszázadok óta érintetlen. Valaha római nagyváros volt itt. Régi bizánci romok emelkednek ki a bozótos, ritka madarak által lakott, különleges növényekkel tarkított csodálatos tájból. Kis folyómederben haladunk tovább, hogy megcsodáljuk Ciprus természeti szépségeit. A mediterrán vidék zöld teknősei mai is a Laraöbölbe járnak, hogy lerakják tojásaikat. Elérkezett az ebéd ideje – hagyományos barbeque készül - csak Önöknek. Finom ételek, bor, zene és tánc. Élvezze a Chrysochou-öböl lélegzetelállító szépségét a félsziget északnyugati részén, ahol fürödhetünk a nyugodt vízben. Afrodité fürdője egy hűs tó megbújva a buja növényzetben, ahol a legenda szerint a szerelem istennője, Afrodité Adonisszal fürdőzött.
Ciprusi est
Az est során lehetőség adódik valódi ciprusi szórakozásra, amely során csodálatos ciprusi és görög táncok és zenék bemutatójának is tanúi lehetnek, amelynek senki nem tud ellenállni. Az est során valódi ciprusi Mezét szolgálnak fel, amely sok kis adag ételből áll, így végül az ember teljesen jóllakik tőle. Tehát miután mindenki kimulatta magát, mindenképp kóstolja meg a Mezét. A Mezéhez helyi borokat szolgálnak fel (az ár tartalmazza).
