Aki benevez mindkettőre megismeri az egész szigetet!
KÖRUTAZÁS A GÖRÖG RÉSZEN
Korai reggeli után indulunk Nicosia külső kerületeinek érintésével az egzotikus Troodos-hegyláncra. Kávészünet Peristernaban, majd következő megállóhelyünk a Kakopetria nevű falucska, melynek ódon középkori báját kényelmes séta közben élvezhetjük. Ezután a Kykko-monostorhoz buszozunk, ami csodálatos gazdagságával kápráztat el bennünket. Megtekintjük Makariosz érsek-elnök sírját is. Szabadidő és ebédelési lehetőség, majd a Cédrusok-völgyén keresztül Paphosba érkezünk, ahol a Dionűszosz-ház kétezer éves mozaikjait és egy ókori kamaraszínházat szemlélünk meg. Szabadidő a halászkikötőben, majd élményekkel gazdagon indulunk haza végig a déli parton, átszelve Limassol városát. Utolsó megállóhelyünk Afrodité születési helye, ahol megmártózhatunk a habokban.
Szükséges: fürdőruha, törülköző; továbbá a monostorlátogatáshoz térdet és vállat takaró ruha.
Ára: 75 €, gyermekeknek 37,50 €
KÖRUTAZÁS A TÖRÖK RÉSZRE ÉS A FŐVÁROSBA
Korai reggeli után indulás Nicosiába. Az érseki palota, a Szt. János Katedrális és az óváros megtekintése után rövid szabadidő, majd átkelünk a török Nicosiába és folytatjuk a fővárossal való ismerkedést az 1572-ben épült csodaszép fogadóval, az Agia Sofia templommal, a piaccal és a bazárral. Szabadidő, majd Kyrenia városkába buszozunk, amit a nagy utazók méltán neveznek a Földközi-tenger gyöngyszemének. Megnézzük az ezeréves erődben a hajómúzeumot, ami a világ legrégibb /i.e.IV.sz-i/ víz alatt talált fahajóját rejti magában. Szabadidő sétára, ebédelésre, majd a meseszép Bella Pais falu felé vesszük az irányt, ahol 8 évszázados kora-gótikus apátságban gyönyörködhetünk és megszemlélhetjük a Lawrence Durell által oly sokszor emlegetett semmittevés fáját. Ezután Famagustába utazunk, ahol a középkori óváros páratlan gótikus és velencei épületeit csodálhatjuk meg. /a Szt.Miklós Katedrális, a velencei városfal az Othello toronnyal/ Kirándulásunkat szomorú nevezetességgel zárjuk: a "halott város" megtekintésével.
Megjegyzés: A török részre tranzit vízummal lépünk be, ami egy külön papírlapocska, erre kerülnek a pecsétek. Külön költséggel nem jár.
Szükséges: útlevél, vagy "lapka" személyigazolvány!
Ára: 75 €, gyermekeknek 37,50 €
Mindegyik kirándulás légkondicionált kisbusszal, magyar nyelvű idegenvezetéssel zajlik.
A körutazásoknál fordított sorrend lehetséges!
Gyermekár 2-12 évesig!